Szemem teljesen megnyílt Istenre

Dátum: 13.06.2012.

A Szűzanya jelenéseinek 31. évfordulója előtti napokban számos zarándokkal találkozhatunk, akik a világ különböző országaiból érkeztek. A 20 éves írországi Meabh Carlin-nal is találkoztunk, aki kerekes székkel közlekedik. „Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehetek Međugorjéban. A csoportvezetőnk azt mondta, hogy valaki a múlt héten visszamondta az utat, és engem hívott, hogy jöjjek el helyette. Számomra áldás itt lenni, nagy öröm van a szívemben. Remélem, hogy reményt és békét tudok majd haza vinni az embereknek” – mondta Meabh, aki megosztotta velünk élettörténetét, mely tele van keresztekkel és szenvedéssel, de ugyanakkor békével és örömmel is. A barátaival elment Lisszabonba egy zarándoklatra. Segítettek a szegényeknek és az időseknek. Ebben az időben volt a Fiatalok Találkozója a Szentatyával Madridban. Elhatározták, hogy elmennek Madridba. A harmadik napon, az utcán mentek, amikor Meabh-ot elütötte az autó. „Mindenki segített és éreztem, hogy Isten van jelen ezekben az emberekben. Két hónapon keresztül mozdulatlanul feküdtem a kórházban, de szemem teljesen megnyílt Istenre. Erős voltam ekkor, mert az a gondolatot éltetett, hogy balettozni fogok, úgy ahogyan korábban is. Az orvosok azonban azt mondták, hogy többé már soha nem fogok tudni táncolni. Ez nagyon összetört engem és négy napig meg sem tudtam szólalni. Elkezdtem írni. Úgy éreztem betöltött a Szentlélek. Az akkori állapotomnak köszönhető gondolataimról több, mint kétszáz oldalt írtam. Megértettem, hogy a keresztek, melyeket kapunk erőt adnak ahhoz, hogy a legnehezebb dolgokat is meg tudjuk tenni. Erőt kaptam az imádság által. Habár azt mondták, hogy sohasem fogok többé járni, én mégis hittem, hogy újra táncolni fogok, de természetesen csak akkor, ha ez Isten akarata. Kilenc hónap telt el a baleset óta és járni tanulok. Úgy érzem, hogy minden lépés, melyet megteszek, közelebb visz Istenhez. Tudom, hogy ez nem szerencsétlenség, hanem Isten terve” – mondta Meabh. A testvérével imacsoportot alapított, mely ma több, mint 80 tagot számlál, sőt ének- és zenekart is alapítottak, melynek zenei küldetése van.