Dátum: 07.03.2024.
Međugorjéban egy monumentális szobrászati alkotást állítottak, amely a "Hit képei" magángyűjteményből, az Irgalmasság – híd a békéért című mű járja a világot, amelynek alkotója az olasz művész, Guido Rainaldi. A műalkotás két nagy alakot ábrázol, előtérben Szent II. János Pál pápa, aki földi életének utolsó lépéseit teszi meg, a háttérben pedig a keresztre feszített Jézus az ölelés dinamikus aktusában. Ez a műalkotás körülbelül 4 méter magas, acélból készült, és Međugorjéban állították fel a II. János Pál teremnél (sárga terem), ahol egy évig marad. A tervek szerint a műalkotást ezt követően Lengyelországban, Ausztráliában, az USA-ban, Mexikóban állítják ki...
A szobor ünnepélyes leleplezése március 3-án, vasárnap a nagymise után volt, amelynek megáldásán Mons. Aldo Cavalli, Međugorje apostoli vizitátora, fra Zvonimir Pavičić, Međugorje plébánosa és Guido Rainaldi, a szobor alkotója is részt vett valamint számos plébániai hívő és zarándok.
A művész maga is mondja ezen alkotás a leírásában, hogy az üdvösség a kereszt és a keresztre feszített Krisztus által érkezik. A rá való emlékezés mindenütt jelen van, a templomok és iskolák falain, a harangtornyok tetején, az ágyak és a sírok felett, és ez a több millió kereszt Jézus kereszthalálára emlékeztet. A feszület az emberi fájdalom jele. Nem ismerek más jelet, amely ilyen erőteljes értelmet adna emberi sorsunknak. A feszület a világtörténelem része. II. János Pál pápa alakja mindig is inspirációt jelentett a művészek számára, hogy többé-kevésbé "valós" művészi értelmezést adjanak Wojtyla pápa emberségéről, kivételességéről, karizmatikusságáról, arról a számos talentumról, amellyel "korunk Pétere" rendelkezett. Az igazság, a hit, a remény és a szeretet példája volt, példa, de nem csak a hívőknek, hanem sokkal inkább a bizonytalankodóknak, erkölcsi támasz a modern világnak, Isten szeretetének visszfénye. A két alak hasonlóságot mutat a vizuális nyelv konkrétságában és sajátosságaiban. Nem igényelnek magyarázatot, sem fordítást, az egyetemes nyelvhez tartoznak, pontosan az egyetemesség perspektívájába kerülnek, a kifejezés lehetőségében, az érzékenység horizontjaiban, a reflexióban, az absztrakcióban. Ezért a "szent művészet" mindig sajátos és időszerű párbeszédet alakított ki a szentséggel, a vallásossággal, a spiritualitással és a transzcendenciával. Megerősíti az értékeket, új alapokat fektet le a megismeréshez, és annak elfogadásához, amit nem tudhatunk. A művészi kifejezés formája és a megfigyelő benyomása a szobrászati munka üzenetében rejlik. A szobrászati alkotás arra hív minket, hogy ne fogyasztási tárgyként tekintsük rá, hanem ajándékként, amelyet szemlélődő tekintettel kell élveznünk. Minden művész a szív csendjében fogadja be az emberi élet misztériumát és nyelvi eszközével fejezi azt ki. Két különösen jelentős alak képviseli a történelmet, a múltat, a kollektív emlékezetet, a hitet.
