Üzenet, 25. november 1991

„Drága gyermekek! Ez alkalommal is az imádságra hívlak benneteket. Imádkozzatok, hogy megérthessétek, amit Isten a jelenlétem és üzeneteim által akar nektek mondani. Szeretnélek még közelebb vinni benneteket Jézushoz és megsebzett szívéhez, hogy megérthessétek mérhetetlen szeretetét, amellyel mindegyikőtöknek odaadta magát. Ezért, drága gyermekek, imádkozzatok, hogy szívetekből a szeretet forrása áradjon minden emberre; azokra is, akik gyűlölnek és megvetnek benneteket. Így Jézus szeretetével képesek lesztek legyőzni minden nyomorúságot ebben a fájdalommal telt világban, amely reménytelen azoknak, akik nem ismerik Jézust. Köszönök nektek minden áldozatot és imát. Imádkozzatok, hogy még többet segíthessek. Szükségem van imáitokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”