Régebbi híreink archívuma

A Szűzanya éves jelenése Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 2021. március 18-án

Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig volt mindennapos jelenése. Az utolsó ilyen jelenés alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot, majd azt mondta, hogy ezentúl évente egyszer, március 18-án fog megjelenni neki. Így volt ez minden évben.

„Drága gyermekek! Édesanyaként arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza az evangélium öröméhez és igazságához; térjetek vissza Fiam szeretetéhez, mert Ő kitárt karral vár benneteket; mindent, amit életetekben tesztek, tegyétek a Fiammal, szeretettel, hogy mindaz áldott legyen; azért, hogy lelkiségetek benső és ne csak külső legyen. Csak ily módon lesztek alázatosak, nagylelkűek, szeretetteljesek és örömteliek. Édesanyai szívem pedig veletek fog örvendezni. Köszönöm nektek.”

Objavljeno: 18.03.2021.

Negyedik nagyböjti elmélkedés: fra Stanko Mabić a megpróbáltatásról és a kísértésről

A megpróbáltatás Istentől jön, Isten próbára teszi, megvizsgálja a hűségünket. Ezeknek a megpróbáltatásoknak a célja mindig az élet, Isten méginkább bevezet bennünket az életbe. A kísértés a sátántól jön. A sátán ezen kísértés által rá akar szedni bennünket és a halálba akar taszítani.

Objavljeno: 15.03.2021.

Harmadik nagyböjti elmélkedés: Fra Stanko Mabić a pusztáról, a hallgatásról és a csendről

Nagyböjti időben vagyunk. Amikor a liturgikus olvasmányokat olvassuk, amikor elgondolkodunk és különböző nagyböjti elmélkedésekkel találkozunk, gyakran szemünk elé kerül a PUSZTA szó. Elhatároztam, hogy ma este megosztom veletek gondolataimat a pusztáról.

Objavljeno: 04.03.2021.

február 2021 statisztikai adatai

A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 25 000 

A koncelebráló papok száma: 569   (naponta 18)

Objavljeno: 01.03.2021.

Nagyböjti elmélkedés: fra Marinko Šakota a böjt lelki és szellemi dimenzióiról beszél

A nagyböjti időben a Međugorjei Plébánia és a Mir Međugorje Információs Központ (ICCM) szerdánként Nagyböjti elmélkedésekre hív. Az első elmélkedésben fra Marinko Šakota, Međugorje plébánosa beszélt a böjtről, majd második katekézisében folytatja a böjtről való elmékedést „A böjt lelki és szellemi dimenziói“ címmel. A továbbiakban az elmélkedéseket fra Stanko Mabić és fra Ante Vučković készíti elő.

 

Objavljeno: 26.02.2021.

Az első, szerdai nagyböjti elmélkedésben Marinko atya a böjtről tanít

A nagyböjti időben a Međugorjei Plébánia és a Mir Međugorje Információs Központ (ICCM) szerdánként Nagyböjti elmélkedésekre hív, amelyeket az esti időszakban sugároznak, az esti imaprogram után a livestream-on, a Youtube csatornákon és a Facebook oldalakon, a Mir Međugorje rádióban, illetve (magyar nyelven) az alábbi linkre kattintva követhető: A félórás elmélkedéseket fra Marinko Šakota, fra Stanko Mabić és fra Ante Vučković készíti elő. 

Objavljeno: 23.02.2021.

Nagyböjti elmélkedések minden szerdán

A félórás elmélkedéseket fra Marinko Šakota, fra Stanko Mabić és fra Ante Vučković készíti elő, amelyeknek témája a böjt, az ima, a kísértés, a puszta, az Isten Igéje és a megbocsátás.

Objavljeno: 17.02.2021.

A zarándoklatszervezők, a béke központok, valamint a Međugorjéhoz kapcsolódó ima- és karitatív csoportok vezetőinek 27. nemzetközi lelkigyakorlata

A járványhelyzetre való tekintettel a lelkigyakorlat új időpontban, 2021. szeptember 7-től 11-ig kerül megrendezésre.

 

Objavljeno: 15.02.2021.

2021. január statisztikai adatai

 

A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 20 000 

A koncelebráló papok száma: 569   (naponta 18)

Objavljeno: 01.02.2021.

Međugorje online kongresszus – Az élő közvetítéshez kapcsolódó linkek

A kongresszus teljes programja a média segítségével tizenöt világnyelven (horvát, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szlovén, portugál, szlovák, magyar, koreai, kínai (mandarin) és arab nyelven követhető.

A programba az alábbi linkeken lehet bekapcsolódni

 

Objavljeno: 28.01.2021.

Online kongresszus: Međugorje – az új evangelizáció modellje a világ számára

A međugorjei jelenések 40. évfordulója alkalmából (1981-2021) a németországi međugorjei központ online kongresszust szervez „Međugorje – az új evangelizáció modellje a világ számára” címmel 2021. január 30-31-én. A program helyszíne Németország és Međugorje. A program egy részét, a tanúságtételeket, az interjúkat, az előadásokat és a zenét a németországi Marienfried kegyhelyről, az esti imaprogramot pedig a međugorjei Szent Jakab templomból sugározzák.

Objavljeno: 25.01.2021.

2020. december statisztikai adatai

A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 45 000

A koncelebráló papok száma: 1014  (naponta 32)

2020-ben összesen 381 200 szent ostyát szolgáltattak ki, a szentmiséken pedig 8612  pap koncelebrált.

Objavljeno: 01.01.2021.

A Szűzanya jelenése Jakov Čolo látonoknak 2020. december 25-én

1988. szeptember 12-ei utolsó mindennapos jelenésekor a Szűzanya Jakov Čolonak azt mondta, ezentúl évente egyszer fog megjelenni neki, december 25-én, karácsonykor. Így történt ebben az évben is. Jakov látnok által a Szűzanya következő üzenetet adta

Objavljeno: 25.12.2020.

november 2020 statisztikai adatai

A kiszoltáltatott szent ostyák száma: 20 000


A koncelebráló papok száma: 503  (naponta 16)

Objavljeno: 01.12.2020.