Régebbi híreink archívuma

Mara Santangelo, a híres olaszországi teniszcsillag Medjugorjéban járt

November elején Medjugorjéban, a zarándokok tömegében feltűnt Mara Santangelo, a híres olasz teniszcsillag, akivel a „Mir“ Medjugorje rádió munkatársa beszélgetett. Egy kis városban született nem messze Rómától, majd később Trentinoba költözött. Ötévesen kezdett el teniszezni és résztvett több hazai és nemzetközi turnén, szakmai karrierjét ebben az éveben fejezte be, mert megsérült a bal lába. Mara többek között a következőket mondta: „ Azért jöttem el Mejdugorjéba, hogy közelebb kerüljek a hithez. Kora gyermekkorom óta hívő vagyok. Hitem különösen 16 éves koromban erősödött meg, amikor édesanyám autóbalesetben meghalt. Ekkor találtam magamban erőt, és felfedeztem az új  hitet, mely megnyitotta a szívem. Biztos vagyok benne, hogy még sokszor el fogok jönni Medjugorjéba. A jövőmre tekintve látok fényt, egyre inkább megtapasztalva Isten jelenlétét a hitben. Arról, hogyan alakulnak sikereim és terveim a jövőben, úgy gondolom, hogy úgy lesz, ahogyan Isten akarja. Én törekedni és imádkozni fogok.“ – mondta Mara.
 

Objavljeno: 06.11.2010.

Mindenszentek ünnepe és Halottak napja Medjugorjéban

Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a temető és a végső nyugvóhely vált hálánk és emlékezésünk helyévé. A hagyomány szerint ilyenkor meglátogatjuk szeretteink sírját és imádsában emlékezünk halottainkra. Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a medjugorjei plébánia minden temetőjében szentmisét mutatnak be. A plébánia hívei, akik  szülőföldjüktől távol élnek, ezekben a napokban meglátogatják a plébániát, de  Medjugorjéban jelenleg is sok zarándok tartózkodik a világ minden részéről. Az évszakhoz képest szokatlanul nagy létszámuk miatt van olyan szertartás és imatalálkozó, melyet a  Szent Jakab templom mögötti szabadtéri oltárnál tartanak.
 

Objavljeno: 01.11.2010.

2010. október statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 148.500

A koncelebráló papok száma: 4441 (napi 143)

Objavljeno: 01.11.2010.

OKTÓBER MEDJUGORJÉBAN

Már október első napjaiban, mely a Szűzanyának szentelt hónap, a világ minden részéről zarándokcsoportok tömege érkezett Medjugorjéba. Az információs iroda feljegyzése szerint Ausztriából, Svájcból, Magyarországról, Németországból, Angliából, Írországból, Csehországból, Olaszországból, Brazíliából, Franciaországból, Portugáliából, Amerikából, Lengyelországból, Ausztráliából, Salvadorból, Argentínából, Mexikóból, Egyiptomból, Belgiumból, Új-Zélandról, Romániából, Koreából, Kanadából, Szlovéniából, Spanyolországból, Kolumbiából, Ukrajnából, Litvániából, Vietnámból és Szlovákiából érkeztek csoportok. Sok zarándok jött Horvátországból is az elmúlt napokban az isztriai városokból, valamint Koprivnicaról, Bjelovarról, Zágrábból, Baranyából, Dubrovnikból, Zadarból, Krapinaból, Kninből és Karlovacról.

Objavljeno: 17.10.2010.

2010. szeptemberének statisztikai adatai

 

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 195.000
A koncelebráló papok száma: 5020 (napi 167)

Objavljeno: 01.10.2010.

A HÁZASPÁROK TIZENEGYEDIK NEMZETKÖZI LELKIGYAKORLATA

 

A házaspárok tizenegyedik nemzetközi lelkigyakorlata szeptember 29-én, szerdán 13 órakor a résztvevők regisztrációjával kezdődött Medjugorjéban. Témája: „ A szeretet nem keresi a magáét...“ (1Kor 13,5). Ezt követte a lelkigyakorlat bevezető előadása, majd 17 órától a résztvevők bekapcsolódtak a medjugorjei templom esti ima és liturgikus programjába. A szeminárium október 2-ig, szombatig tart, melyet ebben az évben dr. fra Ante Vučkivič vezet, aki a Legszentebb Üdvözítőről nevezett ferences provincia tagja, a Katolikus papi egyetem valamint a szpliti filozófiai egyetem professzora. A házaspárok nemcsak azért jönnek a lelkigyakorlatra, mert nehézségeik vannak, hanem azért is, mert szeretnék megköszönni a kapott ajándékokat és kegyelmeket, oly módon is, hogy megosztják tapasztalataikat egymással. A lelkigyakorlatot élőben közvetíti a medjugorjei Mir Rádió. (foto)
 

Objavljeno: 30.09.2010.

Hilarius Datus Lega nyugat-pápuai püspök első látogatása Medjugorjéban

 

Hilarius Datus Lega Nyugat-Pápuából, Indonéziából, a Manokawari-Sorong egyházmegye püspökeként első alkalommal látogatott el Medjugorjéba. 2003-ban szentelték püspökké. Egész évben túlzsúfoltak a napjai, mégis elfogadta a barátai által felkínált európai utazást. Már a kezdet kezdetén, 1981-ben, a jelenések első évében hallott Medjugorjéról. „Medjugorje egy világközpont, az ima és a béke központja.“ – mondta Hilarius püspök és hozzátette: „Az emberek azért jönnek ide, mert itt valóban megjelenik a Szűzanya; a felfrissülés, a megújulás, az új élet kezdetének a helye. Medjugorje sok embert vonz, ezt személyes tapasztalatból tudom. Isten műve ez, melyet Édesanyánk, Mária és a látnokok által tesz jelenvalóvá. Mindaz, amit látok nagyon tetszik nekem.“ „Isten szüntelenül munkálkodik, függetlenül attól, hogy mi látjuk-e vagy sem. Isten örömhírét hirdetni kell a hegyeken és a völgyekben, mindenhol“ – tanácsolta beszélgetésünk végén Hilarius püspök, aki 3 napot tölt Medjugorjéban.

Objavljeno: 17.09.2010.

Szent kereszt felmagasztalásának ünnepén

 

Szent kereszt felmagasztalásának ünnepét a medjugorjei plébánia a hagyomány szerint Kisboldogasszony ünnepét követő vasárnap üli meg, így történt ebben az évben is 2010. szeptember 12-én. A templomban öt szentmisét mutattak be horvát nyelven 6, 7, 8,12 és 19 órakor. Az ünnepi Szentmisét a Križevacon fra Marinko Šakota mutta be sok-sok plébániai hívő és zarándok jelenlétében délelőtt 11 órakor. Az ünnep rózsafüzérrel és keresztúttal kezdődött a Križevacon. Azok, akik valamilyen okból nem tudtak felmenni a Križevacra a 12 órakor kezdődő szentmisén vehettek részt, melyet a Szent Jakab templom mögötti a szabadtéri oltáron mutattak be. Szent kereszt felmagasztalásának ünnepétők megváltozik az ima és liturgikus program rendje. A rózsafüzér a templomban 17 órakor, a Szentmise pedig 18 órakor kezdődik. Ezt követi a szokásos imaprogram. A Szentségimádás szerdán és pénteken 21 órától 22 óráig tart. A rózsafüzér a Jelenések hegyén vasárnap 14 órakor, a keresztút a Križevacon pénteken ugyanebben az időben kezdődik. (foto)

Objavljeno: 14.09.2010.

Az imaprogram téli rendje

 

Szeptember 13-tól, hétfőtől megváltozik az ima és ligturgikus program rendje a medjugorjei plébánián. A rózsafüzér a plébániatemplomban 17 órakor, a Szentmise pedig 18 órakor kezdődik. A Szentmisét a kegytárgyak megáldása és a harmadik rózsafüzér követi. Szentségimádás csütörtökön a szentmise után, szerdán és szombaton 21 órakor kezdődik és 22 óráig tart, a kereszthódolat pedig pénteken a Szentmisét követően lesz. A rózsafüzért a Jelenések hegyén vasárnap 14 órakor imádkozzuk, a keresztút a Križevacon pénteken ugyanebben az időben kezdődik.

Objavljeno: 12.09.2010.

Szent kereszt felmagasztalásának ünnepe

 

2010. szeptember 12-én, vasárnap ünnepli a medjugorjei plébánia Szent kereszt felmagasztalásának ünnepét. A szentmise a Szent Jakab templomban 6,7,8,12 és 19 órakor lesz. Az ünnepi szentmise a Križevacon 11 órakor, míg a rózsafüzér és a keresztút 10 órakor kezdődik. A medjugorjei plébánia minden évben Kisboldogasszony ünnepét követő vasárnap a Križevacon ünnepli Szent kereszt felmagasztalását. 1981-ig a plébánia és a környékbeli falvak ünnepe volt, majd 1981-től, a Szűzanya jelenéseitől kezdve a zarándokok és az egész világ ünnepévé vált.
 

Objavljeno: 08.09.2010.

Szeptemberben is sok a zarándok Medjugorjéban

A medjugorjei plébánia statisztikai adatai szerint a szentáldozások száma az idén augusztusban felülmúlt minden eddigit, ugyanis 326.500 (háromszázhuszonhatezer-ötszáz) szent ostyát szolgáltattak ki! A világ minden részéről, szokatlanul nagy számban érkeztek zarándokok szeptember első napjaiban is. Az Információs Iroda újonnan érkezett zarándok csoportokat jegyzett fel Olaszországból, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Görögországból, Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Spanyolországból, Belgiumból, Írországból és Libanonból. Minden zarándok magában hordozza Medjugorjéval való találkozásának élményét. Kitűnik közülük az 54 éves pap, Francisca Verara tanúságtétele, aki Panamából érkezett. Már 24 év óta jár Medjugorjéba. Panamában megalapította a Mária Rádiót, 1995-ben pedig felépített egy medjugorjei templomhoz hasonlót. A következőket mondta: „Panamában vannak olyan imacsoportjaink, melyek Medjugorje lelkisége szerint élnek. Hét év óta tartunk 24 órás Szentségimádást. 1997-ben megalakult egy közösség, mely a Béke Királynője üzenetei szerint él. Medjugorje bőséges gyümölcseit tapasztalom hazámban. Két plébániánk van, mely Mária a Béke Királynője nevet viseli, és június 25-én van búcsúünnepe. Medjugorje az életemmé vált. Olyan békét, szeretet és örömet tapasztaltam itt, melyet sehol máshol a világban, annak ellenére, hogy sok kegyhelyen voltam már. Medjugorjéban éltem meg életem legboldogabb napjait” – mondta a panamai pap.
 

Objavljeno: 03.09.2010.

2010. augusztus havi statisztikai adatok

 

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 326.500


A koncelebráló papok száma: 7742 (napi 249)
 

Objavljeno: 01.09.2010.

Több mint száz alkalommal repülte át az óceánt, hogy Medjugorjéban lehessen

Nagyboldogasszony ünnepe után Medjugorjéban tartózkodó sok-sok zarándok között találkoztunk Mary Fernandez-zel, aki immár 109-ik alkalommal érkezett Floridából. Először 22 évvel ezelőtt látogatott el Medjugorjéba. A jelenésekről egy könyvből szerzett tudomást és férjével együtt elhatározták, hogy elzarándokolnak Medjugorjéba. Már első alkalommal, 1988-ban 37 zarándok utazott velük. Mary a következőket mondta: „Ez szerelem volt első látásra. Az én házamban mindig imádkoztunk, de Medjugorje után az imádság átalakult. Itt tanultam meg imádkozni a rózsafüzért és megélni a szentmisét. Medjugorjéval való találkozásom felkészített arra, hogy elfogadjak minden valóságot, mely az életemben történt. Itt megtanultam egy egyszerű dolgot, mégpedig azt, hogy a problémák nem tűnnek el, de Istennel sokkal könnyebb megélni azokat. Medjugorje az élet iskolája, a második otthonom. Békét érzek magamban és otthonomban.”
Mary házastársával együtt zarándok csoportokat kísér Dél-Amerikából és Miami spanyol nyelvterületéről.
 

Objavljeno: 27.08.2010.

Zarándokok tömege Medjugorjéban

Sok zarándok tartózkodik ezekben a napokban Medjugorjéban,  több tízezer, legtöbben Olaszországból érkeztek, de sokan vannak Németországból, Ausztriából, Angliából, Írországból,  az Egyesült  Államokból, Franciaországból, Magyarországról, Szlovákiából,  Vietnámból,  Koreából, Libanonból, Spanyolországból, Csehországból és  Lengyelországból.  Nagy számban vannak olyan horvát zarándokok, akik  külföldön dolgoznak. Az előző években Nagyboldogasszony ünnepe  után lassan  csökkent a zarándokok száma, de az idén  napról-napra  növekszik. Közűlük külön megemlítünk egy 21 főt számláló olasz zarándokcsoportot, akik kerékpárral érkeztek. Két évvel ezelőtt kerékpárral zarándokoltak el a  spanyolországi Santiago de Compostelaba, és Medjugorjeba is így akartak eljönni. Hét napig tartott az utuk, Medjugorje felíratos pólókat viseltek, ami csodálatot váltott ki a azokban, akikkel találkoztak. A medjugorjei Mir Rádió újságíróinak  elmondták, hogy Medjugorje olyan hely, ahol megtapasztalható Isten jelenléte és az emberek erős hite - "Medjugorjéban a Szűzanya üzeneteinek időszerűsége  és  egyszerűsége érint meg bennünket és érezzük Jézusnak a  változásra való felhívását." Különleges volt a  magyar származású Nagy Gergely vállalkozása is, aki  Magyarországról  38 napi gyaloglás után érkezett Medjugorjéba. Vele együtt indult el Tordai  Éva is, aki 4 nap után már nem bírta tovább és autóbuszra szállt.  Gerely azt mondta: "Zarándokutam célja, hogy hálát adjak a Szűzanyának." (foto)

Objavljeno: 21.08.2010.

Nagyboldogasszony ünnepe Medjugorjéban

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, amikor azt ünnepeljük, hogy Mária testestől, lelkestől felvétett a mennybe, az idén is több tízezer hazai és külföldi hívő látogatott el Medjugorjéba. A hívők megszámlálhatatlan tömege várt szentgyónásra a gyóntatószékek előtt, így készülve a szentmisén való méltó részvételre. Ezen a napon tizenöt szentmisét mutattak be: ötöt horvát, egyet-egyet pedig olasz, szlovák, német, francia, angol, cseh, lengyel, magyar, spanyol és arab nyelven. Csak Nagyboldogasszony ünnepén a medjugorjei Információs iroda tizenhét országból fogadott újonnan érkezett zarándokcsoportokat: Elefántcsontpartról, Libanonból, Spanyolországból, Olaszországból, Szlovéniából, Írországból, az Egyesült Államokból, Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból, Szlovákiából, Németországból, Franciaországból, Ausztriából és Angliából. Az előző évekhez hasonlóan az idén is nagyszámú zarándok érkezett Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából, sokan közülük fáradtságot nem kímélve, több napi gyaloglás után érkeztek meg az ünnepre. A zarándokok szinte egész nap az esti imaprogram kivételével a medjugorjei templomban voltak vagy meglátogatták a Szűzanya jelenéseinek hegyét illetve a Križevacot.

Objavljeno: 16.08.2010.