Régebbi híreink archívuma

Személyi változások a Međugorjei Plébánián

Az egyházi előírásokkal összhangban a Hercegovinai Ferences Rendtartomány tagjainak szolgálatban a következő személyi változások történnek: a međugorjei plébániáról Fra Hrvoje Miletić, fra Stanko Čosić és fra Ivan Landeka más helyen szolgál majd, míg plébániai vikáriusként Međugorjéba érkezik fra Perica Ostojić és fra Slavko Soldo.

Objavljeno: 28.08.2016.

„Meg kell tanulnunk irgalmasnak lenni, ez az élet iskolája”

A fiatalok fesztiválján, imatalálkozóján sokan mondták, hogy „feltöltik elemeiket”, amelyből sokáig erőt merítenek majd az élethez. Andrea Ćuković Livno-ban született és Svájcban él. Elmondta nekünk, hogy mindennapi élete során, találkozásai alkalmával, miután visszatér Međugorjéból, az emberek pozitív változást vesznek észre rajta, örömöt és békét, amelyet sugároz maga körül.

Objavljeno: 18.08.2016.

Dr. Csókay András tanúságtétele Međugorjéban a Fiatalok Imatalálkozóján augusztus 2-án

Köszöntelek titeket, és örülök, hogy kilenc év után ismét itt állhatok. Fejlődik a hitünk, erről szeretnék beszélni és arról, hogy Istent szeretőknek minden a javukra válik, ahogy Pál apostol tanította. Rengeteg a baj nehézség körülöttünk. És most nemcsak a közelmúlt tragikus eseményeire gondolok itt Európában. (foto)

Objavljeno: 03.08.2016.

július 2016 statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 140 800

A koncelebráló papok száma: 4323 (naponta 139)

Objavljeno: 01.08.2016.

27. IFJÚSÁGI FESZTIVÁL

 

A FIATALOK NEMZETKÖZI IMATALÁLKOZÓJA

Međugorje, 2016. 08.01.– 08.06.

Legyetek irgalmasok!

(Lk 6,36)

Hétfő, 2016. 8. 1.

18.00     Rózsafüzér

19.00     A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA

Szentmise

21.00 – 22.00     Szentségimádás

 

Objavljeno: 12.07.2016.

június 2016 statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 189 750

A koncelebráló papok száma: 4080 (naponta 136)

Objavljeno: 01.07.2016.

21. NEMZETKÖZI PAPI LELKIGYAKORLAT

A 21. papi lelkigyakorlatot 2016. július 4. és 9. között tartják meg Međugorjeban

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6, 36)

"A Szűzanya iskolájában"

A SZEMINÁRIUM PROGRAMJA

Objavljeno: 27.06.2016.

Elkezdődött az első nemzetközi Pro Life – lelkigyakorlat az életért

Június 16-án, csütörtökön a résztvevők regisztrációjával és az esti imaprogrammal kezdetét vette az első nemzetközi lelkigyakorlat az életért (Pro Life), amely 2016. június 19-ig tart. A találkozó témája: „Méhednek gyümölcse” (Lk 1,41), „Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6, 36).(képek)

Objavljeno: 16.06.2016.

„Ha Međugorjéba jövök olyan, mintha újjászületnék”

Az elmúlt napokban a következő országokból érkeztek zarándokcsoportok Međugorjéba: Olaszország, Franciaország, Ausztria, Svájc, Egyesült Államok, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia, Oroszország, Németország, Anglia, Litvánia, Írország, Belgium, Kanada, Portugália és Dél-Afrika.

Objavljeno: 15.06.2016.

május 2016 statisztikai adatai

 

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 190 550

A koncelebráló papok száma: 3104 (naponta 100)

Objavljeno: 01.06.2016.

ORVOSOK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK 4. NEMZETKÖZI LELKIGYAKORLATA

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6, 36)

 

A lélek és a test megújulása

 

 

Az orvosok és egészségügyi dolgozók 4. nemzetközi lelkigyakorlata

2015. május 4. és 7. között lesz Međugorjéban

PROGRAM

Objavljeno: 02.05.2016.

április 2016 statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 111 900


A koncelebráló papok száma: 2431 (naponta 81)

Objavljeno: 01.05.2016.

március 2016 statisztikai adatai

A kiszolgáltatott szentostyák száma: 114 400


A koncelebráló papok száma: 1424 (naponta 45)

Objavljeno: 01.04.2016.

Valóban feltámadott az Úr! Alleluja!

"Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket!" (Jn 20,21)
 

Objavljeno: 26.03.2016.

A Szűzanya éves jelenése Mirjana Dragićević-Soldonak 2016. március 18-án

A Szűzanya 1981. június 24-től 1982. november 25-ig jelent meg minden nap Mirjana Dragićević-Soldonak. Az utolsó minden napos jelenésekor a Szűzanya rábízta a tizedik titkot is és azt mondta, hogy ezután évente csak egy alkalommal fog megjelenni neki, március 18-án. Így volt ez az elmúlt években is. Több ezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzérre.

Objavljeno: 18.03.2016.